Udvar alatt patak folyik,
És itt egy lány búslakodik.
Tűz melege símogatja,
Mintha valakit hiányolna..

Hiányolja,szereti,
Senki más nem kell neki.
Más ölelése,csókja
Neki a halál volna.

Nappalból éjszaka lett,
A csillagok fénylenek.
Csillagoktól kérdezi:
Vajon a fiú is így szereti?

Ha nem,a tűz elalszik,
Az égről egy csillag lehullik.
A lány elfut messze,
Testét a tengerbe vetve..

Örök álomba merül
Bízva,hogy olyan világba kerül,
Ahol Ő is szereti talán,
S többé nem jön vissza a lány...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.