Kevés film marad meg bennem igazán..és kevésre emlékszem sokáig..De itt egy kivétel..Igaz csak pár hete láttam.De nincs olyan nap,hogy ne jutna eszembe..talán őrülten hangzik..de imádoom:)

A bemutatója..:
https://www.youtube.com/watch?v=lYsLV6ovyzU

Rövid leírás..:
"A történet szerint adott a főszereplőnk, John Tyree, (Channing Tatum) aki egy, a húszas éveiben járó fiatal katona a különleges alakulatnál és éppen 2 hetes eltávját tölti szülővárosában, a tengerpart mellett, amikor összehozza a sors Savannah Curtissel (Amanda Seyfried). A két fiatal rövid időt tölt együtt, mégis ez az együtt töltött 2 hét elég ahhoz, hogy végleg egymásba szeressenek. John-nak vissza kell mennie a seregbe, valamint Savannah-t is várja a főiskola. Azonban megegyeznek, hogy szerelmük elég erős ahhoz, hogy kibírjanak egy egész évet egymás nélkül, s várni fognak egymásra, addig is folyamatos levelezéssel tartják majd a kapcsolatot, így egy kicsit mégis együtt lesznek, legalábbis lélekben, még ha több ezer kilométer is választja el őket egymástól. Így bőszen elkezdik írni a leveleket és várják a napot, amikor újra találkozhatnak és egymáséi lehetnek. Viszont filmünk 2001 nyarán játszódik és elérkezik a mindenki által ismert nap, 2001. szeptember 11-e, amikor is egy terrortámadás keretében megsemmisül a World Trade Center 2 ikertornya és ezután az amerikai katonákat kirendelik az ellenségessé vált területekre. Így John még kevesebb időt tud Savannah-ra szánni, mivel hazája hadba hívja. A folyamatos távolság és az egymás iránt érzett hiány pedig szerelmespárunk egyik tagját súlyos döntés elé állítja. Ennyit mondanék el röviden a történetről, a többit pedig megtudhatjátok, ha megnézitek a filmet, ami érdemes, tekintve, hogy egy igazán jó filmről van szó."

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsicherry88.blog.hu/api/trackback/id/tr582116101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása